|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 11 találat | lapozás: 1-11 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Orbán Sándor 1997. december 3.Erdélyi tárlat címmel nyílik csoportos kiállítás dec. 3-án Budapesten, a Vármegye Galériában. A tárlaton tíz - közöttük székelyudvarhelyi, marosújvári, csíkszeredai, kolozsvári, szovátai, marosvásárhelyi, korondi, valamint nagybányai - alkotó munkáját tekinthetik meg az érdeklődők. A bemutatóra Bíró Gábor festő; Botár Edit díszlettervező, textilművész, festő; Botár László festő; Kádár T. Tibor festő-szobrász, Kusztos Endre festő-grafikus; Orbán Sándor festő; Páll Lajos festő-keramikus és költő; Pócsai András festő; Szilágyi Géza festő, valamint Tőrös Gábor szobrász hozta el műveit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./ Az erdélyi művészek fővárosi galériája több mint hat esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuját, az V. kerületi Vármegye utca 11. szám alatt.2000. október 19.Megjelent az Erdélyi Gazda (Kolozsvár) októberi száma, melyben bemutatták a folyóirat új főszerkesztőjét, Orbán Sándor mérnököt. A lap közölte, hogy az AGROM-RO Egyesület /Marosvásárhely/ fiatal gazdák jelentkezését várja háromhetes téli tanfolyamra. Akik a tanfolyamon a legjobb tanulmányi eredményeket érik el, svájci szakgyakorlaton, illetve a münsingeni mezőgazdasági iskola egyéves képzésén vehetnek részt. Tagjainak a szervezet rendszeresen kézbesíti AGROM-INFO nevű közlönyét. /Barazsuly Emil: Megjelent az Erdélyi Gazda októberi száma. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./2004. június 8.Maros megyében 29 megválasztott polgármestere van az RMDSZ-nek az első forduló után, 17 jelöltje pedig a második fordulót várja. Ez növekvő tendenciát mutat 2000-hez képest, akkor 24 jelölt szerzett mandátumot az első fordulóban, öt pedig a másodikban. Sipos József Ádámoson, Osváth Csaba Ákosfalván, Balogh István Csíkfalván, Tar András Erdőszentgyörgyön, Veres Gergely Domokos Havadon, Simon István Kerelőszentpálon, Dósa Sándor Kibéden, Nagy Márton Koronkán, Ballai György Magyarbükkösön, Kocsis Albert Magyarón, Zsigmond Vencel Makfalván, Ercsei György Marossárpatakon, Vízi József Marosszentgyörgyön, Ördög Ferenc Marosvécsen, Varró Levente Mezőbodonban, Dávid Gyula Mezőmadarason, Bartha Mihály Mezőpaniton, Jánosi Ferenc Nagyernyén, Ferenczi György Nyárádkarácsonfalván, Kacsó Antal Nyárádmagyaróson, Gál Lajos Nyárádremetén, Dászkel László Nyárádszeredában, Madaras Árpád Sóváradon, Majlát Károly Székelyberén, Orbán Sándor Székelyhodoson, Szőcs Lajos Székelyvéckén, Péter Ferenc Szovátán, Vígh József Vámosgálfalván nyert az RMDSZ színeiben. /Még 17 RMDSZ-es polgármesterjelölt versenyben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./2004. december 16.Orbán Sándor 79 éves erdélyi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás dec. 14-én Budapesten, a Magyarok Háza Csontváry-termében. A Budapesten kiállított festmények legtöbbje tájkép, a gyimesi és radnaborbereki tájakat, fenyveseket, havasokat idézik, illetve Kolozsvárt, Nagyszebent, Bethlent, Óradnát. Orbán Sándor Bethlenben született, Kolozsváron él. A tárlat megnyitóján Bartis Ferenc költő, az Összmagyar Testület elnöke a népszavazásra reagáló Csonka Magyarország, 2004. december 5 című versét mondta el. /Guther M. Ilona: Orbán Sándor festőművész kiállítása Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./2006. július 18.Székelyhodos nem találta meg önmagát, a községközpont a rendszerváltás utáni megtorpanásából nem tudott előrelépni, Orbán Sándor polgármester szerint már nemzedékek hiányoznak, elment a fiatalság, egy következő generáció külföldön vállalt munkát, s ma a nyugdíjasok költöznek haza. Munkalehetőséget biztosító vállalkozók nincsenek a faluban. Nem épülnek új házak, a község négy rossz iskolát és négy rossz állapotban levő művelődési házat adminisztrál. Pusztulnak a régi faragott tornácos, verandás házak 15 éves huzavona után gyúlt meg a gáz idén a község falvaiban. A vízvezeték kiépítése idén Hodos községben valószínű még nem kezdődik meg. Június 28-án falumúzeum nyílt Jobbágytelkén, július elsején emlékművet avattak Eheden a II. világháborúban elesett hősök tiszteletére. /Nemzedékek hiányoznak. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./2009. május 27.Az Erdélyi Gazda májusi számában a gyomnövények ismertetésére Nyárádi Imre István vállalkozott. Orbán Sándor a májusi növényvédelmi teendőket mutatta be. A szőlő ültetésével foglalkozott dr. Csávossy György. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./2010. július 12.Élő hagyományAratókaláka Jobbágytelkén Szombaton reggel 9 óra után talán az egész falu hallotta az énekszót először az utcáról, majd távolabbról, a domboldalról és tudták, hogy a zenészeket népviseletbe öltözött, mintegy ötven helybéli gyerekből, fiatalból, idősből, valamint a hozzájuk csatlakozó magyarországi és hazai meghívottakból álló menet Orbán Veronka földje felé tart kalapszalmás búzát aratni. A 14 ár búzaparcella a Nagyborozda fertályban van, amely egyike azoknak a domboknak, amelyek körülölelik Jobbágytelkét. Fent, a kissé sima és nem nagyon meredek oldalakon kukorica, kalapszalmás (nevezik még csóréfejű vagy kalászosnak) búza, alább pedig takarmány terem. Ezt a fajta búzát ma csupán Jobbágytelke környékén termesztik, mert a szalmája alkalmas a szalmakalap és egyéb dísztárgyak készítésére. A domboldalon tűző napsütésben kezdődött az aratás – sarlóval. Régi hagyomány, hogy az asszonyok vágják a búzát, fiatalok, gyerekek, készítik a kévekötő, szalmafonatot, a férfiak kötözik a kévéket és kalangyába rakják. Szigorú szabály: 22 kéve egy kalangya. Sarlóval aratni…, a fiatal Nagy Tibi kollegám megpróbálta, lehajolt, levágta a maroknyi szalmát a kialakuló kévére rakta, lehajolt, vágta, a kévére rakta, aztán rövid idő után abbahagyta és azt mondta: – Nagyon rádolgoztak régebb a megélhetésre. Közben folytatódott az aratás, vágta a búza szárát a 63 éves Bálint Irén, a 60 éves Bereczki Pauli, ott volt a 84 éves Szántó Antal, aki ügyesen kalangyált. A 10 éves Bereczki Henrietta, a 8 éves Orbán Júlia Szidónia a szalmából kévekötöző köteleket készítettek, mert szeretnek segíteni a felnőtteknek. A 16 éves, népviseletbe öltözött Bakó Botond Endre azért ment ki az aratókalákára, mert ezt nem tanították az iskolában, kíváncsi volt, milyen is ez a hagyomány élőben. Amint a helybéliek mesélték, régen egy-egy aratókaláka egész napos volt, a gazda meghívására arattak, utána aratókoszorút készítettek, átadták a gazdának, aki megvendégelte az aratókat, este pedig aratóbálra hívta. Így történik ez ma is, annyi különbséggel, hogy szombaton az aratókoszorút a kultúrotthonban Orbán Sándor polgármesternek, a község gazdájának adták át. Mi történik a szalmakalapos búza begyűjtése után? A kérdésre Orbán Veronka válaszolt: – Félmarok szalmát kihúzunk a kévéből a fejét (kalász) levágjuk, ezt később kicsépeljük cséplőgéppel. A fej nélküli szálakat megtisztítjuk (közben mutatta hogyan), majd megválogatjuk, ezután ötféle szalmát kapunk: a gurgyést, ami a legvastagabb, a vastagot, a vastag közrendűt, a vékony közrendűt és a halánkot, az erősen vékonyat. Az utóbbiból a gyerekek már óvodáskorban kukuláncot készítenek, emlékül a kilincsre, szegre, lámpára, csillárra akasztják. De a gyerekek készítenek négyszálú fonatot, recét, csipkét, és így szép lassan felnőttkorukig belejönnek a szalmakalap-fonásba, a díszek készítésébe. Egész télen fonjuk a szalmakalapnak valót, mások varrnak is itthon kész kalapokat. Régebb a szalmakalapokat a helybéliek által megbízott emberek, eladók hosszú rudakon vitték gyalog Szovátára, Szászrégenbe, Besztercére Ezeket ma is értékesítjük, kevesen piacolnak Szovátán és más településeken. A legtöbb szalmakalap-készítő termékét a faluból viszik el. A szalmakalapnak valót megfonjuk, 40 métert egy kötegbe tekerünk, ebből 3-4 kalapot lehet varrni. Ezeket a kötegeket viszik el a kalapvarrók. Ebből ma már nem lehet megélni, de jó mellékjövedelmet biztosít. Ezért is csináljuk, meg azért is, mert ebben nőttünk fel és szeretnénk, ha gyerekeink is folytatnák ezt, a nemzedékek által végzett, ahogy kollegája mondta, nem könnyű munkát – tette hozzá Orbán Veronka. A hagyomány fenntartásában nagy részt vállalt a hattagú Jobbágytelki Kulturális Egyesület. A budapesti Stoller Antalnak, a Vasas Néptáncegyüttes vezetőjének, aki 1971-től jár Jobbágytelkére a 90-es években vált szorosabbá a kapcsolata a helybeliekkel. Hozzájárult a Balla Antal-emlékház létesítéséhez, az idén pedig az aratókaláka megszervezését egy pályázat elnyerésével támogatta. A zenészeket: Vavrinecz Andrást (hegedű), Adorján Istvánt (brácsa), Nagy Andrást (bőgő) és az eseményt reklámozókat ő hívta meg Budapestről, akik végig jelen voltak az aratáson. A Jobbágytelki Kulturális Egyesülettel közösen az a célja, hogy a következő években turistákat hozzon Jobbágytelkére egy-egy ilyen és ehhez hasonló, hagyományokat éltető eseményre, amelyeket a külföldieknek is érdemes megismerni sajátosságuk miatt, hisz az aratókaláka is az európai népi hagyományok részét képezi. De nemcsak, mert Jobbágytelke a népi hagyományok, a néptánc központjává válik, a tegnap kezdődött meg a XII. egyhetes néptánctábor. Kilyén Attila. Népújság (Marosvásárhely) 2011. november 19.Bertalan-napra várják Orbán Viktor magyar kormányfőtSzéki szalmakalapot és mellényt ajándékoztak Németh Zsolt államtitkárnak Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Pro Urbe Szék Alapítvány és a Donát Alapítvány szervezésében csütörtökön egész napos közösségi ünnepet tartottak a Kolozs megyei Széken annak kapcsán, hogy közel ötven – széki vagy Székről elszármazott – erdélyi tehette le aznap a magyar állampolgárságot a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Az eseményen részt vett a csütörtöki négynapos erdélyi magánlátogatásra érkezett Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is. A szónokok beszédükben a székiek példamutató helytállását, szorgalmát, a népi hagyományok éltetése érdekében kifejtett több évszázados tevékenységét hangsúlyozták. Ugyanakkor szó esett még a faluturizmus fejlesztésének szükségességéről is, de a rendezvény gazdag gyermek- és ifjúsági programokban is bővelkedett, este pedig a széki Szalmakalap ifjúsági tánccsoport fellépésével és táncházzal zárult. Kora délután a Keljfeljancsi Bábszínház egyik előadását tekinthették meg a gyerekek, majd íjászbemutatót szervezett a Turul Íjász Egyesület. Ezt követően Dávid János virágkertészeti főtanácsadó és Orbán Sándor növényvédelmi szakember tartott kiselőadást. A kolozsvári Donát Alapítvány, illetve az O. Ghibu-líceum diákjainak vezetésével gyermekfoglalkozásra került sor Építsük meg a Szent Koronát! címmel. Ezt követően Kónya-Hamar Sándor, a Pro Identitas Alapítvány elnöke tartott előadást Kettős állampolgárság vagy nemzetegyesítés? címmel, majd Szász Péter, az EMNT Demokrácia Központ igazgatója a honosításról értekezett. A magyarfenesi színjátszó csoport a kultúrotthonban előadta Szőcs Géza A kisbereki böszörmények című színművét. Évszázadokon átívelő hagyományőrzés A kultúrházban megtartott rendezvényen Sallai Márton helyi református lelkész először a széki himnuszként ismert 79. zsoltárt olvasta fel, majd a jelenlevők elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a lelkipásztor megáldotta a jelenlevőket, akik nagy tapssal fogadták a kultúrházban Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkárt, Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető elnökét, Gergely Balázst, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnökét, Kocsis Ferencet, az EMNT Demokrácia Központjának széki koordinátorát és Filep Sándort, a Pro Urbe Szék Alapítvány elnökét. Filep Sándor beszédében kifejtette: méltó dolognak tartja egy ilyen ünnepség megszervezését azoknak a székieknek, akik most magyar állampolgárokká váltak. – 1944 óta ők az első széki magyar állampolgárok! – tette hozzá Filep. Gergely Balázs köszöntötte Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét, Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, Zsigmond Barna csíkszeredai magyar konzult, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Gyurcsik Ivánt, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetőjét, Kónya-Hamar Sándor volt parlamenti képviselőt és nem utolsósorban Sallai Jánost, a település polgármesterét. Az EMNT közép-erdélyi régióelnöke beszédében a Szék és Kolozsvár közötti több évtizedes kapcsolatról, illetve annak felújításáról értekezett, míg Brenzovics László azt hangsúlyozta, hogy a székiek évszázadokon át megőrizték őseik értékeit. Toró T. Tibor emlékeztette a jelenlévőket: pár évvel ezelőtt Tőkés Lászlóval járt Széken, akinek igen kedves ez a település. – A székiek az egész Kárpát-medencei magyarságnak példát mutattak azzal a magatartásukkal, hogy a nehéz helyzetből mindig tovább tudtak lépni. Ez a jobb időket is megélt település – amely egykor szabad királyi város volt – merjen tehát jövőt álmodni magának – hangsúlyozta Toró, majd megemlítette az EMNT által Erdély gazdasági fejlesztésére kidolgozott Mikó Imre-tervet. – A gazdasági jólét a szellemi felemelkedés felé vezethet – hangoztatta a politikus, majd azt ecsetelte, hogy Széken jobban ki kellene használni a falu- és az egészségügyi turizmus nyújtotta lehetőségeket, illetve a település kulturális-szellemi értékeit. – Azt kívánom a székieknek, hogy továbbra is legyen kitartásuk, erejük és hitük, hogy ezt a helységet a polgári város rangjára emeljék! – összegzett Toró T. Tibor. Ára volt annak, hogy az ember magyar Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkár először azt emelte ki, hogy Magyarország közel ötven új állampolgárral gazdagodott, majd úgy vélte: tömegmozgalomnak kellene elindulni a magyar állampolgárság igénylése érdekében. – Magyarnak lenni jó! – ezt olvashattuk a felhívásokon. De vajon miért kell ezt kimondani, hirdetni? Miért nem magától értetődő az, hogy magyarnak lenni jó? – tette fel a szónoki kérdést Németh Zsolt, majd válaszképpen elmondta: történelmi sorstársaink bozgorozással és diszkriminálással igyekeztek „gondoskodni” arról, hogy ne legyen magától értetődő a fentebbi kijelentés. – Olyan kisebbségi helyzetbe kergettek, ahol nap mint nap éreztették, hogy ára van annak, ha az ember magyar. A kommunizmus szétzilálta a magyar nemzet összetartozás-érzését, ám nem csak 2004. december 5-e volt, hanem 2010 is. Ennek következtében újra érezzük, hogy jó magyarnak lenni! Államhatárokat húztak közénk, és az asszimiláció rendkívül kemény próbatételnek bizonyult, ám megmaradásunkra ennek ellenére van lehetőség – hangoztatta a politikus. Megtudtuk: közvetetten ugyan, de Széknek köszönheti feleségét, hiszen a széki zenéért kezdett el egykor táncházba járni, népdalokat tanulni, és egy ilyen táncházban eltöltött este után ismerte meg későbbi asszonyát. – Szék a megmaradás példája, amely a hitből és a reményből építkezik. Szék a hit és a remény üzenetét tolmácsolja a magyarságnak, és az egész nemzetnek erre van szüksége. Ha isten úgy akarja, áldás kíséri azt az érzést, hogy jó magyarnak lenni bárhol a világon! – összegzett Németh Zsolt. Gergely Balázs felelevenítette a tavaly elhunyt Dániel Márton emlékét, aki 2009-ben azt mondta: Orbán Viktor megígérte egykor neki, hogy ha a Fidesz megnyeri a választásokat, egy Bertalan-napot Széken tölt majd. – Arra kérem Németh Zsoltot, tolmácsolja ezt a kívánságot a magyar kormányfőnek! – mondta Gergely, majd egy széki szalmakalapot és egy hagyományos, kék színű mellényt ajándékozott Németh Zsoltnak. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2012. szeptember 8.Ünnepi konferencia KovásznánA városiasodás útján 60. évébe lépő Kovásznán tudományos konferenciával kezdődött tegnap a Kovásznai Napok idei kiadása. Az eseményen jelen voltak Nagykanizsa, Pápa, Csenger és Gyula testvérvárosok küldöttei is. A szervezők 175 Kovásznán élő, 1952-ben született – tehát a várossal egy idős – polgárnak címeztek meghívót. Lőrincz Zsigmond polgármester köszöntötte a meghívottakat, és kiemelte: megtiszteltetésnek érzi a feladatot, mely rá hárul eme jubileum kapcsán. Codrin Munteanu kormánymegbízott hangsúlyozta: büszke arra, hogy kovásznai, és Kovászna városiasodása tekintetében az elmúlt 22 évről beszélt. Simon István, a rendezvény elnöke-moderátora dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanárt kérte fel a bevezető tanulmány ismertetésére. Vetített képes előadásában Pozsony Ferenc arról beszélt, hogy mi okból késett a városiasodás Kovásznán. Dr. Károlyi Attila nagykanizsai történész a székelyek és magyarok „apokaliptikus” különválását elemezte, dr. Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa vetített képes kovásznai fürdőtörténetével folytatódott a konferencia, majd dr. Enea Nicolae főorvos, a fürdőgyógyászok egyesületének elnöke ismertette a helyi gyógyászati adottságokat. Félperces néma tiszteletadással adóztak a résztvevők azon kovásznaiak emlékének, akik nem lehettek jelen az évfordulón, majd a hatvanéves meghívottak díszoklevelet és egy-egy szál szegfűt kaptak. Kádár Kata és Ambrus Ádám helyi diák szolgáltatta a zenei aláfestést, majd a szünet után folytatódott a tudományos előadás-sorozat. Adrian Căşunean archeológus az általunk Tündér Ilona Váraként ismert, több ezer éves erődítménynél végzett ásatások eredményeit ismertette, ezt követően Gyila Sándor a fürdőhelyi kutatások dilemmás vetületeiről beszélt, majd Beke Ernő bemutatta háromszéki képeslapgyűjteményeinek régebbi és újabb köteteit. Molnár János a kovásznai diákszínjátszás, Cseh Béla a helyi kórusmozgalom, Gazda István a kovásznai sportélet, majd Orbán Sándor ny. kultúrotthonigazgató a helyi kultúrélet történetét ismertette. Az előadások sorozatát Kádár Gyula villamosmérnök jövőbe mutató helyzetelemzése zárta. Gazda István javasolta a konferencia anyagának kötetben történő kiadását, erre a polgármester ígéretet is tett.(vox) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 19.Kenyér az autóból (1.)Pipe – jelen a múlt tükrében Amikor 1991-ben először jártam a két Küküllő közti Partium tájegység kicsi településén, Pipén, Fóris Géza unitárius lelkész 106 személyt tartott nyilván. 2014 júliusában utódja, Jenei László Csaba lelkész adatai szerint már csak 37-en lakják a Nádasi-patak keskeny völgyében szorongó falut, amely a községközponttól, Szásznádastól négy kilométernyire rejtőzik a világ elől. A rendszerváltás után az eltérőnél – mintha nem is létezne – nem jelezte tábla a falu nevét, s poros zsákút vezetett a szűk patakvölgybe. Azóta kitették a táblát, s aszfaltburkolat került az úttestre, de a lakosság fogyása, a falu elnéptelenedése nem állt meg. A falu gerince megroppant A számok szerint évente másfél lélekkel vannak kevesebben, amiből arra következtethetnénk, hogy 10-15 év múlva a boltíves kapuk által őrzött házak szinte mindenikére lakat kerül. De a valóság árnyaltabb egy kicsit, hisz van néhány fiatal, középkorú személy, akik kényszerűségből, vagy szerencsét próbálni költöztek vissza, járnak ki nap mint nap Pipére. Ki rózsát termesztve, ki gazdálkodva, ki juhfarmot alapítva és gyarapítva, a közbirtokosságot irányítva próbálja az életet fenntartani a jobbára üres, lehunyt szemű házakból álló faluban, amelyben csak a túlsó végén álló roma porta körül látnak kisgyermeket. Pedig a régi fényképekre alig fért fel az iskolások népes serege. Egy 1930-as évekből származó fotón például 71 gyermek veszi körül Jobbágy Sándor tanítót. A konfirmált fiatalok is általában 15-17-en állnak, ülnek a szolgálatot teljesítő lelkész körül egészen a nagy romlás kezdetéig, ami a falu addigi egészséges fejlődését megállította. A független, önálló gazdálkodásra, a szőlő- és gyümölcstermesztésre, a termékek eladására épülő falu gerincét az 1960-ban bekövetkezett erőszakos közösbe terelés roppantotta meg. A közösben a korábban keserves egyéni munkával, nagy odaadással és hozzáértéssel megdolgozott földek, szőlősök tönkremennek. Ekkor kezdődött el az elvándorlás, ami a hagyományok szerint élő falusi közösség fokozatos felbomlásához vezetett. Ezt a folyamatot az 1990-es rendszerváltozás, a földek visszaszolgáltatása sem fékezte meg. A falu még helyben élő idős lakói már képtelenek voltak a régi állapotok visszaállítására. Fokozatosan megszűnt minden. Elnéptelenedett, majd bezárt az iskola, az üzletet is felszámolták, s a hetente kétszer kijáró autóból vásárolják a kenyeret és a legszükségesebb élelmiszereket a falu idős lakói, akik azt mondják, hogy másra nem futja a sovány tsz-nyugdíjból. Víz, csatornázás nincsen, a patak medre is gyakran száraz, s az enyészet bitorolja az üresen álló papilakot. A templom viszont szépen karbantartva fehérlik a falu fölé, s a régi iskola tönkrement épületén dolgoznak, hogy faluházat, szálláshelyet alakítsanak ki, amely fogadni tudja a nosztalgiázni hazatérőket, a csend birodalmában megpihenni vágyókat. Fekvése, természeti adottságai révén akár üdülőfaluvá is válhatna Pipe – néhány idegen már fel is fedezte –, de ahhoz, hogy a jelenlegi tulajdonosok komfortosra alakítsák át a szülőházat, mások pedig e célra vásárolják meg az üresen állókat, sok feltételre lenne szükség. Mindenekelőtt a közbiztonságra. Hisz manapság a félelem és rettegés nehezíti az ott élők amúgy is kesernyés életét. A rendfenntartó szervek pedig, ahelyett, hogy a garázdálkodók kilétét kiderítenék, a kárvallottak elhallgattatásával tesznek pontot a történtekre. Kis falu nagy emberei Amilyen kicsi és elöregedett Pipe, olyan szeretettel emlékeznek rá azok, akiknek a szülőhelye, s akik lelkészként, tanítóként a településen éltek. Kevés falu van Erdélyben, amelynek történetéről, egyházi múltjáról, szokásvilágáról, hagyományairól olyan részletes és alapos munkák születtek volna, mint Pipéről. Az írásokat Adorjáni Rudolf Károly unitárius lelkész gyűjtötte össze Pipe, egy Kis- Küküllő menti unitárius falu száz éve (Kriza János Néprajzi Társaság, MTA Néprajzi Kutatóintézet Bp. – Kolozsvár, 2011) című kötetében. Még átfogóbb művön dolgozik Burus János csíkszeredai magyartanár, akinek gyökerei ugyancsak Pipéről erednek. Egyébként a Burusok (a hét testvérnek 84 leszármazottja van) évi rendszerességgel találkoznak az ősi telken – mondja Orbán Sándor, aki édesanyja révén szintén a családhoz tartozik. A faluban éltek a jelenlegi unitárius püspök, Bálint Benczédi Ferenc szülei, ott született dr. Gyulai Zoltán fizikus, egyetemi tanár, akadémikus, egyetemi és középiskolai tanárok, tanítók, lelkészek, iparosemberek, vállalkozók. Adorjáni Rudolf Károly, aki tíz évig volt unitárius lelkésze a falunak, s felesége tanítónőként a falu szellemi életét alakította, sziszifuszi munkára vállalkozott. Könyvében a település XX. századi történetét mutatja be, házról házra, családról családra, 1870-től 1990-ig, hat nemzedéken át, az 1-es házszámtól a 84-esig. A több mint száz év családtörténete mellett az unitárius valláshoz, az anyanyelvhez való ragaszkodás szép példája is kirajzolódik a kötetből, amely leírja az egyházi és népszokásokat, a szőlőművelést, s pontos statisztikát közöl a születésekről, keresztelésről, házasságkötésről, a halotti anyakönyv adataiból. A szerző munkatársai ezt a képet egészítik ki a pipei unitárius egyházközség történetéről (Fóris Géza), a farsangi szokásokról (Barabás László), a pipei hiedelmekről (Adorjáni Juliánna), Pipe helyneveiről (Burus János). Jenei László Csaba unitárius lelkész 2000-ben vette át a pipei (37) és a nádasi (150 lélek) egyházközséget. Családot alapított, Nádason bővítette a papilakot, s igyekezett beilleszkedni a helyi közösségbe. Mégis elment – 13 éven át arra törekedtem, hogy az évi javítások nyomán a pipei templom állagát megőrizzük, de sajnos a papilakot nem sikerült rendbe tenni, pedig, ha jó állapotban lenne, ki lehetne adni, s még jövedelmet is hozhatna az egyháznak. Ha nem költöznek vissza az elszármazottak, ha nem támogatják a közbirtokosság vezetőségét, a falut nem lehet megmenteni a kihalástól. Az istentiszteleten 10-12 személy van jelen, pünkösdkor 37-en voltak. A község polgármestere is a pipei egyházközség tagja, s házát a Pipére vezető út mentére építette. Bár Nádason lett volna elég iskoláskorú gyermek, a csalódottság hangja szól a lelkészből, amikor arról beszél, hogy a magyar szülőket nem sikerült meggyőznie arról, hogy magyar osztályba írassák a gyermeküket, s a saját kisfiát adta idő előtt iskolába, hogy megmentse az összevont elemi osztályt. Munkáját kántorként a felesége segítette. A lelkész 2013. december elsejétől megpályázta és meg is kapta a magyarsárosi egyházközséget. Bár Sárosra költöztek, Jenei László Csaba vállalta, hogy továbbra is beszolgál Nádasra és Pipére, ahol kéthetente vasárnap délután 2 órától, illetve 3 órától tart istentiszteletet. A pipeiek közül sokan, akik ingázni kényszerültek, a községközpontba telepedtek át. Köztük Pázsint Jánosék, akik 35 évig éltek a faluban, s a munkahely könnyebb megközelíthetősége miatt választották Nádast, ahol a telkük előtti szép kert dicséri a pipeiek szorgalmát. – Kicsi, erős falu volt, dolgos emberekkel, akik állatokat tartottak, meredek domboldalakon nehéz körülmények között szőlőt műveltek, mégsem maradt tenyérnyi föld sem megdolgozatlan. A kollektivizálás után kezdett szétszéledni a lakosság Segesvárra, Szebenbe, Petrozsényba, és sokan Nádasra jöttünk le – emlékezik, majd sorolja a híres szőlőhegyek, az Alsószőlő, Csillaghegy, a Laj, Gyétyem, Dátyem stb. nevét. Gergely János és felesége a hetvenes évek kezdetén kötözött Nádasra. A férj kőművesként Segesvárra ingázott, s azért hagyták el Pipét, hogy könnyebb legyen az ingázás, s mert Nádason gázfűtés volt, Pipén pedig fát kellett vágni. – Sokan voltunk gyermekek, 5, 6, 7 is egy családban, s az osztatlan elemi osztályba 73-an jártunk. A lelkész felesége, Adorjáni Juliánna szerepet, táncot tanított nekünk. Emlékszem, alig vártuk, hogy letegyük a lábunkról a hitvány cipőt, annak dacára, hogy estére véres lett a talpunk. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 28.Önerőből újította fel unitárius templomát a torockói közösségCsécs Márton Lőrinc lelkész adatai alapján érdemes betekinteni a torockói unitárius templom történetébe. A torockóiak 1796 és 1802 között építették fel templomukat, éspedig az „unitárius eclesia a maga költségén.” A bizonyító felirat (1802) az orgona háta mögött található. A tornyot 1823-ban építik meg (ifj. Czupor László), majd 1828-ban magasítják jelenlegi formájára. A templomhajó a kolozsvári belvárosi unitárius templom módosított másolata. Késő barokk, rokokó díszítéssel épült a protestantizmus egyszerűségével. A templom belsejének hármas központja: a szószék, az úrasztal és az orgona 1823-ban készültek. Az órát 1881-ben szerelik be a toronyba. Az erődtemplomot körülölelő várfal feltevések szerint már a XV. században épült, és védelmi szerepet is betöltött. A hozzá kapcsolt épületek az 1700-as években készültek. A templom utoljára Benczédi Domokos lelkész idejében (1938), a második nagy világégés előtt újult meg. A jelenlegi felújítás saját erőből (összegyűjtött pénzből és nem pályázatokból) 2014-ben, a torony rendbetételével kezdődött, amit 2015-ben a templomhajó és a várfal munkálatai követtek. Csécs Márton Lőrinc lelkész, Király Ferenc gondnok, Király Zoltán pénztáros, Demény Andrea jegyző és még sok lelkes ember, idejüket nem kímélve, valamilyen formában részesei voltak a felújító, ritkán tapasztalható minőségi munkának. A fontosabb munkálatok között volt: a templomhajó újrafedése, a hibás tetőelemek kicserélése, részleges újravakolás és teljes átfestés, nyílászárak restaurálása, felújítása, a pléhfedelek cseréppel történő cseréje (csaknem harmincezer cserép); körülbelül 1501 négyzetmétert újravakoltak, kibontották a kőelemeket és restaurálták a feliratokat. A Maros megyei sáromberki Botex Construct vállalat (Sándor Antal tulajdonos) emberei dolgoztak: Orbán Sándor, Puci Sándor, Muresan László, Ercse Zoltán, Fazakas Ferenc, ifj. Fazekas Ferenc, Vass Csaba, Sándor Botond. Az enyedi Batson Construct is segített, személyesen Székely Levente tulajdonos adományaival. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-11
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
